Pazar 21 Şub 2010, 13:50
Sat 20 Feb – Ulver, Void Ov Voices
Mocsok idő volt tegnap, már "majdnemtavaszodott", és gonosz havaseső zuhogott, csak hogy örömtelivé tegye az utat Pest felé. Első és egyetlen Ulver turné, jegyek limitáltan, marketing ezerrel. Bármennyire is szeretem az Ulvert, a nagy hype, ami a turné körül fellángolt, egy kissé zavart. Garm nem volt soha egy turnézenész, sem az Ulver, sem az Arcturus, sem a Borknagar nem koncertezett vele. A hirtelen "na jó, mégis adunk egy pár koncertet" hozzáállást nem tudtam mire vélni, egyedül a komoly pénzösszegek lehúzúsának lehetősége látszott a dologban. Mindegy, ha tényleg egyszeri alkalom, és soha többé koncert, akkor ezen ott kell lenni, nincs mese. (Főleg ha már eljönnek idáig. Bécs sajnos az én egyetemista pénztárcámnak túl messze van…) Szóval mentem. Pestre busszal fel, keletibe át, hazaútra vonatjegyet megvenni, utána indulás az A38-hoz.
A kapunyitás mókás volt, mert a jegyen még 18:00 szerepelt, a neten meg 19:30 és 20:00 is volt, aztán végül hét környékére értem oda, és gond nélkül beengedtek (hála a jó égnek, mert odakint még mindig szemerkélt a havaseső). Bent még lézengtek csak az emberek, a ruhatár sem volt még nyitva, de idővel aztán beengedték a népet a koncertterembe. A legutóbbi emlékem kordonos-biztonságis A38-ról szólt, talán a Satyricon-Keep of Kalessin buliról, de most nem volt kordon, a színpadtól semmi nem választotta el a népet - szóval lehet, hogy csak bennem keveredtek az A38-as és PeCsás emlékek.
A merch pultra csak fél szemmel nézem rá, mert annyi is elég volt, hogy a 6000 és 13000 feliratú árcédulákat meglássam, és jó messzire elkerüljem a pultot. Inkább gyorsan bevetettem magam előre, amennyire lehetett (ez első nekifutásra az első sort jelentette, bal oldalon, a szintetizátor környékén). Egy csinos hölgyemény ezek után bevágtázott elém, és a boldogságom immáron teljes volt. :D (Egyrészt mivel egy sorral hátrébb szorultam, másrészt mivel a színvonal előttem folyamatosan emelkedni látszott, és ez jó előjelnek tűnt az este további részére.)
Kis idő elteltével felbukkant a zajlik.hu fórumról ismeretlen ismerős Metaltrabant kolléga, aki fantasztikus zajlikos profilképem alapján felismert. Online már bizonyította, hogy zeneileg nagyon egyre jár az agyunk, úgyhogy kellemes társaságom volt, mivel vele ácsorogtam végig a koncert további részét (francba, a csinos lány előttem mégiscsak izgalmasabb party lett volna, de hát ez van :D).
Már ekkor ki volt vetítve a Void ov Voices logó a háttérben, amin egy darabig filóztunk, hogy egy félbevágott koponya-e, és ha az, akkor a nyelv miért az alsó fogsor alatt bukkan ki a száj helyett, de inkább felhagytunk a gondolkodással, mert rájöttünk, hogy ez olyasvalami, amit soha nem leszünk képesek megérteni.
A bejelentett kilenc órához képest 20 perc késéssel kezdett Csihar kolléga, a Mayhemnél már tapasztalt, halottak napját idéző piros temetői mécsesekkel díszített asztal mögött (mondjuk az arcából speciel semmit nem láttam, mert a kétoldalra kihelyezett Diablo II-t idéző formájú színpadi díszek-kellékek pont takarták őt). Gondoltam, hogy amikor bevonul, majd kiabálom neki, hogy "kásátkásátkását", meg hogy "monyóóóóóóóóóóóóóók", esetleg azt, hogy "a szakállamat hagyjátok!/a szakállamhoz ne nyúljatok!", de a black reverend outfit meggyőzőtt, hogy nem szeretném az arcomban érezni a köpeny alól kikandikáló holdjárót. Meg egyébként is, annyira komolyan vette magát, hogy gonosz dolog lett volna belerondítani.
Szóval hagytam, hogy a hangulat kiteljesedjen. Csihar mester nem kímélte az overdrive és a distort funkciót, és nagyon alter hangokat csiholt a saját hangjából, mindezt bibliai töltetű szövegekkel megspékelve. Sajnos én túl sok dark ambientet hallgatok ahhoz, hogy ezt teljes mértékben értékelni tudjam. Nem volt annyira beteg, mint mondjuk a Khlyst, nem volt annyira jó, mint mondjuk a raison d'être, vagy éppen a Lustmord. Sötétnek sötét volt, de a sátáni szeánszot nem sikerült meggyőzően kivitelezni. (Azért a nihilista dalszövegekért, az itt-ott elkövetett érdekesebb orgánumokért érdemes volt végighallgatni a performanszt.)
Rövid áthangszerelés következett, melynek során megvitattuk, hogy kárnak van itt ennyi gitár, az Ulver már rég nem él a "modern" technológia ilyen vívmányával, biztos csak dísznek hozták. Ó, ha már akkor sejtettük volna… :P
Előttem közben érdekes jelenet bontakozott ki, amit mintegy fél füllel tudtam csak végighallgatni: az előttem ácsorgó lány ledobta a kabátját, majd sörbontót kínált valami külhoni társaságnak a szomszédban, akik ékes anyanyelvükön próbálták elmagyarázni neki, hogy nem erre van szükségük. Erre a lány mintha azt közölte volna, hogy ő bizony nem beszél magyarul, mert Finnhonba valósi. Ekkor jöttem rá, hogy én tulajdonképpen nagyon szeretem a globalizációt, bármit is zagyváljanak róla a hungaristák. :D
Ezek után megjelent a kivetítőn az "Ulver - we come as thieves" felirat, és már vártam, hogy a Prince feldolgozás Thieves in the Temple lesz a nyitódal. Aztán bevonult a zenekar (kicsit kiegészülve, öttagúan), és rákezdtek az Eosra. A vetítő megelevenedett, és az utolsó lemez borítójához igazodva szavannás-zebrás-oroszlános képeket láthattunk. Aztán mire odáig jutottunk a Let the Children Go szövegében, hogy "Asking us why/Must they die/And live/And love/And life/Goes on", a vetítőn egy igazán megfogó jelenet bontakozott ki. Az oroszlán vadászni kezdett, a zebrák menekültek, a kölyökzebra a vízbe gázolt, egy felnőtt állat futott közötte és az oroszlán között, hogy védje a kölyköt. A kiszebra megbotlott, elmerült, a felnőtt későn lassított, az oroszlán viszont időben kapcsolt, és rávetette magát a kicsire. Komolyan mondom, nem vagyok az a sírós típus, de ezen a ponton könnyek szöktek a szemembe. A vetítés néhol teljesen más megvilágításba helyezte a dalokat, mind zeneileg, mind szövegileg egy extra dimenziót adott nekik. Igaz ez a jóval később elővett In the Red/Operator kettősre, ahol a kádban érfelvágós pasit mutatták, és a Rock Massifra is, ami alatt náci képsorok kerültek elő, aztán a koncentrációs táborokról láthattunk képsorokat, de volt itt keménypornó is a vásznon. :D
Nem igazán látom értelmét, hogy számról számra végigelemezzem a koncertet, főleg azért nem, mert nem elkülöníthető számokat, hanem inkább "blokkokat" játszottak, két-három összekötött számmal, és csak ezek között egy kevés szünettel. Nem volt sok szöveg, csak egy-egy "fenkjú", szóval Garm még mindig inkább stúdiózenész, mint frontember, de neki ezt megbocsájtjuk, mást nem is vártunk. (Szerintem szörnyűlködve rohantam volna el, ha valami közönségtapsoltatási kísérlet, meg "árjúhiör, bjúdapöszt" beszólás lett volna…) A zenészek teljesen profik voltak, külön tetszett, hogy nem zenei maszturbálásról szólt a performansz, és nem egy-egy zenész villogott, hanem az Ulver játszott, egyben, együtt. (Időnként még ez is háttérbe szorult, és a vetített anyagé volt a főszerep, a zenészek csak az aláfestést szolgáltatták.)
Daniel O'Sullivan játszott azon az oldalon, ahol ácsorogtam, és öröm volt nézni a játékát. Átéléssel, odafigyeléssel játszott, látszott, hogy élvezi, amit csinál. Amikor épp a közönség is élvezte, amit csinál, nem tudta elrejteni az arcáról a mosolyt. A dobos szintén remek színvonalat hozott, bár sem Lancelot, sem Czral nem lett volna rossz a szerepre (nem is tudom, miért nem valamelyiküket hívták, ha már úgyis session-dobossal dolgoznak). Garm egy üstdob-szerű valamit csapkodott néha, időnként egy böszmenagy gongot csapkodott egész finoman (kevés zenészi hibát vettem észre a koncert alatt, ő itt egyszer rontott egyet ;)), máskor meg csörgőt (Edit: felhívták rá a figyelmem, hogy dob része nem igazán volt, hiába írtam eredetileg csörgődobot) rázott. Érdekes volt, hogy elsősorban azokat a dalokat vették elő, amiben nincsenek különösen nagy vokális témák, talán épp a stúdiózenész hozzáállás miatt (pedig egy Proverbs of Hell, Plates 7-10ért, vagy éppen egy A Memorable Fancy, Plates 17-20ért a fél karomat adtam volna, de ha a Lost in Moments vagy a Dressed in Black előkerült volna, akkor sem panaszkodtam volna…), gondolom ezeket elsősorban a komolyabb vokális teljesítmény miatt hanyagolták.
Volt viszont Eos, Let the Children Go, Little Blue Bird, Rock Massif, For the Love of God, In the Red, Operator, Funebre, Silence Teaches You How to Sing, Plates 16-17, Hallways of Always, Porn Piece or the Scars of Cold Kisses, Like Music és Not Saved. A dalok legtöbbjét megvariálták, áthangszerelték, megcsavarták, módosították. Volt, amit épphogy, volt, amit szinte teljesen - így új élmény volt az egész. A zene alapvetően dinamikusabbnak, élőbbnek jött át, nem annyira a gépies dolgok domináltak. Hallhattunk olyan témákat is (egyetlen gitáron, esetenként egyetlen basszusgitáron előadva), amiket bármelyik jólszituált black zenekar megirigyelhetne, de arra is volt precedens, hogy a hangszerelésből lefaragtak, és egyetlen zongoratéma maradt az egészből.
Ha jól láttam, a zongoratémák némelyike itt-ott egyébként samplerről ment, és O'Sullivan csak egy egyszerűbb témát játszott a másik fölé, ami egy picit csúnya trükk, de ha az összhatást nézem, működött. (További edit: arról is szóltak alább, hogy amit én samplernek véltem, az a jól rejtőző idős, kalapos úriember - talán Tore Ylwizaker? - volt, aki onnan, ahol én ácsorogtam, nem igazán látszott.)
A koncert kb. 70 perc után, a Not Saved elnyújtott outrójával ért véget. A kivetítőn megjelent az "Ulver - The rest is silence" felirat, a srácok levonultak. Visszataps, Garm pedig közölte, hogy "with these words we leave you tonight, we won't play any more songs for you. thank you, good night". Szóval legalább őszinte volt, és nem ringatott minket hiú ábrándokba. ;) Sokan felháborodtak a dolgon, és egy Bergnattos ráadást én is elhallgattam volna még, de ez van. Azért az is el tudtam volna viselni, ha a végén ráadásként újrakezdik a teljes setlistet. :D
Attól a pillanattól kezdve, hogy az Eos elkezdődött, kiült egy vigyor az arcomra, amit nem lehetett onnan lekaparni, egész a koncert végéig, és ennek csak részben volt az előttem ácsorgó finn (?) kishölgy az oka. Szeretem a globalizációt, na.
A farkasok szétszéledtek, és Isten ments, hogy újra összegyűjlenek. (Mert az már aztán igazán vntrve, kevéssé kvlt, és nem valami frostbitten lenne.)