Perşembe 13 May 2010, 19:30
Mon 10 May – Wolves in the Throne Room, The Moon and the Nightspirit
Van egy csomó olyan zene, amit színpadi előadásra találtak ki. Gilbert és Sullivan például egy rakás remek dalt szereztek, amik nagyon jók élőben, élmény őket hallani. A black metal koncert viszont más téma. Mókás dolog, amikor egy szuicid blekket játszó zenekar kiáll a "tömeg" elé, és megtapsoltatja magát, ahelyett, hogy a Pink Floyd falát húzná fel maga köré. Ha Varg elhatározná, hogy a Burzum holnaptól márpedig koncertezni fog, az sokat rontana a hitelességén. Nem azért, mert nem hallgatnám meg szívesen élőben is a szerzeményeit, hanem egész egyszerűen azért, mert ezek a dalok érzésem szerint nem arra születtek, hogy tömegek előtt játsszák őket. Ez a fajta zene szerintem lemezen, elvonultan, nyugodt körülmények közt adja a teljes élményt, nem pedig a színpadon.
Az USBM egyre erősödő hullámának, a Cascadian blacknek talán legerősebb zenekara, a Wolves in the Throne Room szintén hasonló szentségtörést követ el, amikor koncertturnéra indul. Ők afféle Drukh-os erdőblekket játszanak, ráadásul az életmódjukról előadott történet (saját kis farm valahol Washington államban, önfenntartó berendezkedés), sőt, még a honlapjukon található bio ("A megálmodott zenekar olyan mitikus teret hozna létre, ahol a művész és a hallgató egyaránt levetkőzheti evilági nézeteit, hogy azok helyt adhassanak egy sokkal ősibb és transzcendensebb öntudatnak. Az északnyugati vidék érintetlen erdőségeinek rejtélyes és vad energiáit öntenék hallható formába.") mind-mind azt sugallják, hogy nekik nem a színpadon állva kellene ezt a zenét előadni, vagy ha már mindenképp erre van szükség (ugye a kapitalista média kényszere), akkor egy erdő kellős közepén, éjszaka, fáklyafénynél kellene ezt tenniük. Mégsem így történik.
Nyafogok, pedig nem lenne szabad. A subterra annak idején írt a Wolves bécsi koncertjéről - tulajdonképpen hiába írom ezt a beszámolót, ők már mindent megírtak, amit érdemes volt -, és akkor én még remélni sem mertem volna, hogy a zenekar egyszer hozzánk is eljut majd. Persze szerencsésnek érezhetjük magunkat mostanában ilyen szempontból: az Ulver is meglátogatott minket, Jarboe már-már hazajár hozzánk, legutóbb ráadásul a Nachtmystium társaságában érkezett, szóval el vagyunk kényeztetve a minőségi zene tekintetében. (Jöhetne lassan erre a Darkspace is, ha már nem színpadra illő produkciókról van szó… Edit: közben rámszóltak, teljesen jogosan, hogy látatlanban nem illik - merőben téves - véleményt alkotnom a Darkspace színpadi teljesítményéről, úgyhogy vélemény visszavonva, ha a Darkspace tényleg van olyan jó, hogy színpadon állva is átadják a zenéjükkel ugyanazt az élményt, mint lemezen - sőt, állítólag ennél többre is képesek -, akkor meg főleg jöjjenek erre.) Tehát örvendetes dolog, hogy volt itt a Wolves, nem erről van szó. De csak sorjában.
Viszonylag hamar érkeztem a koncert helyszínére, így volt időm figyelni a szállingózó népeket. Volt közöttük Burn your local church pólós, Bathory pólós, Foundation Hope pólós, szóval vegyesvágott volt a közönség. Idővel én is bevonultam, de mivel a Dürerben még nem jártam, így kissé elveszettnek éreztem magam, főleg hogy sehol semmi infó nem volt arról, hogy hol és mikor kezdődik a party. Szerencsére nem nagy a hely, és a néhány tapasztaltabb rajongót követve megtaláltam a koncerttermet. Hét órára volt kiírva a kapunyitás, negyed nyolckor még a kassza sem volt nyitva, aztán mikor kinyitottak, elkezdtem azon filozofálni, hogy ha a helyszínen 3 000 Ft a jegy, akkor mégis mi értelme volt annak, hogy elővételben 3 900-ért árulták… Átfutottam a merch pult felhozatalát is, a számos WitTR póló sajnos igen ocsmány volt (francért kell így telefirkálni őket, egy logó bőven elég lenne rá), a pénztárcám meg igen üres, szóval legalább könnyű szívvel nyugtáztam, hogy itt bizony semmit nem fogok ma venni. Közben befutott az Ulver koncerten megismert Metaltrabant kolléga, onnantól az ő társaságában voltam, egészen a koncert végéig. Azt a pillanatot is vele éltem át, amikor egyszer csak áramszünet lett - rögtön rá is vágtuk, hogy akusztikus performanszt fogunk hallani, úgy tűnik -, ami aztán vagy tíz perc után véget is ért, és a szervező bejelentette, hogy nem lesz unplugged a buli. Ezután beengedtek minket a kicsi, barátságos, és egészen perverz falfestményekkel díszített koncertterembe - ahol még vagy másfél órát ácsorogtunk, mielőtt a The Moon and the Nightspirit rákezdett (pozitívum, hogy ezalatt a Dürer saját WitTR-plakátját kezdték el osztogatni, úgyhogy legalább ingyen-merch lett a buli végére). Ezalatt a közönség lassan gyarapodott, meg időnként felbukkant egy-egy WitTR tag, aki aztán újra eltűnt a backstage-ben.
Kilenc előtt valamivel kezdtek Nightspiriték, akiket én korábbról nem ismertem, bár a zajlikon már találkoztam revengeri kollégával, aki náluk zenél, emellett sok jó zenét szeret. Tudtom, mit játszanak, de valahogy soha nem érdekeltek annyira, hogy akár csak a myspace-en utánuk nézzek, pedig alapvetően nem zárkózom el attól a jellegű zenétől sem, amivel ők foglalkoznak. Az ismerősök közül néhányan szeretik őket, tőlük azt hallottam, hogy élőben nagyon jó az együttes, talán jobbak is, mint lemezen. Ez alapján úgy éreztem, hogy talán jobb is, hogy először koncerten találkozom velük.
Szóval színpadra lépett a The Moon and the Nightspirit. A tizenkét húrral felszerelt gitár láttán tágra nyílt a szemem, a hegedűnek pláne örültem, szóval vártam, hogy mi sül majd ki ebből. A végeredmény elég vegyes volt: értékelem az irányt, amiben mozog az együttes, értékelem a zenei teljesítményt, amit nyújtanak, viszont egy kicsit egyhangúnak találtam a dalaikat. Persze lehet, hogy csak azért van, mert először hallottam őket, és mondjuk lemezen hallgatva jobban elkülönülnek a dalok, de ez így nekem egy kissé egyvelegszerűnek tűnt. Mintha ugyanazt a dalt hallottam volna nyolcszor-tízszer. A közönségen érezhető volt, hogy nem igazán az ő zenéjük ez, én is úgy éreztem, hogy elég érdekes párosítást hoztak össze a szervezők. Nem állíthatom, hogy nem látom a kapcsolatot a két zenekar hangulati elemei között, de ez nem feltétlenül elég ahhoz, hogy a főzenekar rajongóit megnyerje. Ennek ellenére a koncert elején talán ha tízen lehettünk a teremben, a végére ez a szám megháromszorozódott.
Szimpatikus volt azonban, hogy az előzenekar koncertje alatt a Wolves-tagok előjöttek, beálltak balszélre (gyakorlatilag mellém… :D), fényképeztek, tapsoltak. Hogy közben ráuntak, vagy csak készülni kezdtek, azt nem tudom, de idővel eltűntek.
A két zenekar között azonban találkoztam SomeVelvetMorn kolleginával, innen, a last.fm-ről, aki Szerbiából érkezett a koncertre (és akinek egy kis jegyvásárlási infót, illetve navigációs segítséget nyújtottam). Vele is kellemesen elbeszélgettünk a pesti koncert-felhozatalról, a Keletiben lézengő gyanús alakok számáról, meg hasonló fontos dolgokról, miközben Nathanék elkezdtek kirakni a színpadra valami rekettyést, valami koponyát, egy rakás mécsest, egy adag füstölőt, meg egy pár tarot-kártyát. Az addig némán álló légcserélő berendezést ekkor gyorsan bekapcsolták, így megszűnt a hőség, de a füstölők is értelmüket vesztették. Kibontották az addig összekötve lógó textil disz-dolgokat is, amik kimondottan jól néztek ki (bár a hód-farkas-bagoly-szarvas-valamimadáraminemacsike kombó bennem enyhe herripotter-utóérzést keltett), Sanja kollegina meg is jegyezte, hogy kár, hogy nem ilyenek a pólók, mert akkor venne egyet, én meg ezzel nem győztem egyetérteni. Aztán meggyújtották a mécseseket, kb. tizenötször bejelentették, hogy ne használjon senki vakut, és ezután a színpadra vonult a WitTR.
Egy kicsit meglepett, hogy bár az uccsó lemezen van basszer, mégis csak hárman vannak a színpadon, ebből ketten gitárral (illetve a harmadikuk a dobos Aaron volt), valamint hogy a metal-archives taglistája azt írta, hogy Will Lindsay már csak ex-tag, ennek ellenére igencsak ott volt. Reméltem, hogy hozzák Jamie Meyers kisasszonyt is, aki beszáll a vokál szekcióba, de ez sajnos nem így történt, szóval a női háttérvokál kimaradt, valamint a lemez szintitémái sem jöttek samplerről, úgyhogy ilyen arcba mászós, lecsupaszított verziókat hallhattunk a dalokból. A basszus hiánya nem volt feltűnő, valószínűleg az erősen torzított, kásás gitárhangzásnak köszönhetően, aminek hatására elől a témák egy kissé egymásba folytak, néhol nem igazán lehetett kihallani, hogy éppen mit is játszanak. A gitárfal viszont jól eltakarta a basszus hiányát, szép telt, teljes volt a hangzás basszus nélkül is. A dob soundja kellemes meglepetésként ért, a lemezeken nekem kissé "tuka-tuka" hangzásúnak, puffogónak tűnt a dob, élőben viszont gyönyörűen szólt.
Miközben a Queen of the Borrowed Lighttal megkezdték a koncertet, próbáltam magam túltenni a megrázkódtatásokon. Vad találgatást rendeztem az elmúlt napokban, hogy mit fognak vajon játszani, és erre a nyitó dalra azért készültem. A nyitás erősre sikerült, Sanja azt mondta, hogy lehet, hogy mégis póló lesz a vége, mert jó a marketing. Na igen, jó zenével az igen csúnya pólót is el lehet adni, ezek szerint. :P
Második dalnak a Face in A Night Time Mirror (Part 2) csendült fel - ez meglepett, én az első részre számítottam. Ez után egy adag gerjedő gitár következett, sok reverbbel, meg egy kis sampler-háttérrel, jót nevettünk rajta, hogy ez valószínűleg a Dea Artio lehetett, esetleg a Cleansing extended verziójának az elejéről az ambient felvezetés. Utána a Vastness and Sorrow érkezett, aminek a végén a fantasztikus gitártéma élőben is zseniális volt. Ha a koncertnek lett volna csúcspontja, valószínűleg ez lett volna az.
Ezután Sanjának indulnia kellett, mert még haza kellett jutnia a Keletiből, és ugye Szerbia csak nem a szomszédban van. Ahogy kiment, hátrapillantottam, és eddigre bizony elég zsúfolt lett a koncertterem. Amennyire attól tartottam az elején, hogy tizenöt fő előtt fog lemenni a koncert, annyira megnyugtató volt látni, hogy azért van még kereslet az igényes zenére ebben az országban.
Zárásnak egy I Will Lay Down My Bones among the Rocks and Roots érkezett (mivel a Black Cascade-ről egész eddig nem szólt semmi, reménykedni kezdtem, hogy öt dalos lesz a koncert), ami a végén valami egészen alter tábortűz melletti nótába fulladt, miközben a zenekar levonult a színpadról. Meglepett, hogy az új lemezről semmit nem hallottunk, de annyira nem bántam, mert a Wanderer Above the Sea of Fog lett volna talán az egyetlen dal, amire kíváncsi lettem volna élőben. Szóval a legfrissebb lemez mellőzése egy kicsit meglepő húzás volt, de tulajdonképp így is kaptunk egy órányi műsort, ami teljesen korrekt játékidő volt.
A közönség java meglepően kultúrember módjára viselkedett, nem volt pogó, ami mondjuk nem is tudom, hogy vicces vagy felháborító lett volna, de azért nem mindenki tudta, hogy milyen koncerten is van. A villázás még oké, belefér. A WitTR zenéje mondjuk nem erről szól, de túltesszük rajta magunkat. A balszélen elől viszont volt egy srác, aki azt hitte, hogy épp Children of Bodom koncerten van, végig a haját rázta, később félmeztelenre vetkőzve tette ugyanezt. Nem sokkal odébb tőle darkmaca rázta a haját, aztán úgy letámadta a pasiját, hogy azt hittem helyben kefélni kezdenek, percekig nem másztak ki egymás szájából. Odébb, középtájon egy lányka vonaglott, kb hastáncot lejtett. Egy blekkmetál akton mindez a perifériás látótérben azért… na, meglepő. Vagy zavaró. Vagy nem is tudom, de hogy nem odaillő egyik sem, abban biztos vagyok.
És hogy mennyire hagyott bennem mély nyomot a koncert? Fura mód nem igazán érintett meg. Jó, jó, persze, jó volt ezt élőben is hallani. Az előadásra nem lehetett panasz, energetikusan, átéléssel adták a srácok a műsort, nem volt untrve tapsoltatás sem, teljesen őszintének, hitelesnek éreztem az koncertet, gondolom a leölt fények, a középre bedobott cserje, meg a tömegnek háttal gitározás az erdő-feeling felelevenítéséhez kellett, és én ezt értékeltem is. Ugyanakkor, ahogy a subterra is írta a bécsi buliról, én is hiányoltam egyfajta csúcspontot a koncertből: bennük van a potenciál a katarzis előidézésére, és valahogy mégsem sikerül nekik. Lehet, hogy a dalok monotonitása teszi, lehet, hogy az előadásmód, nem tudom, de valahogy nem éreztem azt a koncert végén, hogy Washington államba akarok költözni, egy farmra, hogy ott környezettudatos, önellátó életet éljek (pedig koncert nélkül is gyakran érzek ilyesmit). Összességében jó volt a koncert, profik voltak a zenészek, de valahogy mégsem éreztem, hogy magával ragadott volna a zene - talán éppen azért, mert ezt a zenét nem színpadra írták.
Nyilván ide kívánkozik, hogy azért az sem keserítene el, ha a Wolves mondjuk jövőre is jönne felénk koncertezni. Biztosan ott lennék, és várnám a katarzist, hátha…